2013. július 16., kedd

6-8 hónapos baba heti menüje B változat

Az alábbiakban egy 6-8 hónapos baba heti menüjét fogom megmutatni. A hozzátáplálási táblázat szerint 8 hónaposan adható túró, joghurt, csirkemáj is, ha kisebb a baba, ezek elhagyhatók, illetve a máj csirke- vagy pulykahússal helyettesíthető.
A tejpépek közül továbbra is a Nestlé termékeit használjuk, így ezekből válogattam. Időnként beiktatunk bébiételeket is, mert pl. most még nincs sütőtök szezon, de a kisfiam azt is nagyon szereti.
Valamint kétnaponta vacsorára már főzeléket kap, ami lehet a déli maradék is, de az ebédtől eltérő is. Akinél még nincs a vacsora kiváltva, ott természetesen marad az anyatej/tápszer verzió. Remélem, másoknak is segíthettem! Hamarosan újabb menütervekkel jelentkezem!

2013. július 15., hétfő

Az Avent rendszer tapasztalatai

A szülést követően kicsit nehezen indult meg a tejem. Apával vetettem egy mellszívót, amit már előzőleg kinéztem magamnak a bababoltban, és amikor hazajöttünk, rögtön el is kezdtem használni. Bevallom, nagy megkönnyebbülés volt így kiüríteni a mellemet, mert a legénykém továbbra sem volt hajlandó szopizni. Márpedig ahhoz, hogy a tejelválasztást fenntartsam, és a kézi fejés nem bizonyult sikeresnek, eszközhöz kellett folyamodnom.
Később beigazolódott, hogy jó választás volt az Avent mellszívót megvenni. Először kicsit erősnek tűnt a fejés vele, de aztán "megedződik" a mell, illetve ahogy ürül, úgy könnyebbül meg. Változó ideig tartott egy-egy fejés: a második hónapban volt a legnagyobb a tejtermelés, ekkor egy órán át is fejtem reggelente, átlagosan azonban 30-40 percig. Eleinte minél gyakrabban kellett fejni, mint ahogy szoptatni is így kell, nekem napi 4-5 alkalom volt, később csökkent, ahogy a tejtermelés is alábbhagyott. Utolsó időkben napi egyszer, reggel fejtem, mígnem elapadt.
A fejőt több alkatrészből kell összerakni mosogatószeres tisztítás, majd sterilizálás után, lehetőleg még nedvesen, hogy a résekben maradó víz hatására erősebb legyen a vákuum. Amikor végeztünk a fejéssel, a cumisüveget egyszerűen le kell csavarni a fejőről, és kupakkal ellátva hűtőbe tenni, vagy rögtön odaadni a babának a frissen lefejt tejet. A kézi fejő tartozéka egy cumisüveg is, egylyukú cumival.
Később további cumisüvegeket vettünk két-, három, majd négylyukú cumival, változtatható folyáserősségű cumival. Ahogy nő a baba, úgy lehet neki egyre többlyukú cumit adni. Mi így váltottunk:
1,5 hónapos korig: 1 lyukú cumi
2,5 hónapos korig: 2 lyukú cumi
4 hónapos korig: 3 lyukú cumi
6 hónapos korig: 4 lyukú cumi

A cumisüvegek űrtartalma:

125 ml
260 ml
330 ml

Pár hetes korában a bukás miatt sűrűbb tápszerrel kellett kiegészíteni a táplálását, ehhez csak a változtatható folyásirányú (röviden: vágott vagy variábilis) cumi volt csak jó, mert a lyukas cumikon egyszerűen nem folyt át a sűrű tápszer.
Hat hónapos kortól használhatjuk a csőrös itatót. Maga a csőr külön is megvásárolható, nem kell itatós pohárral venni, mert a csőr tökéletesen ráilleszkedik az Avent cumisüvegek kupakjaira. 
Nagy hasznát veszem a kezdetektől fogva a kórházban a Promo Boxban kapott Avent tejtároló pohárnak. Ez a csavaros tetővel rendelkező, két decis pohár az anyatejtároláson túl a hozzátáplálás megkezdése után ételtárolásra is használható. Amikor mi délután sétálni indulunk, ebbe kimérem a tejpépet, külön kisüvegben viszek kimért babavizet, amikor eljön az uzsonnaidő, leülünk a parkban egy csendes helyre, és ott bekeverem az uzsonnát, és kezdődhet is a hami.
Ami nagyon tetszett az Avent rendszerben, hogy gyorsan összerakhatók és variálhatók a tartozékok. Ami viszont kifejezetten idegesítő volt számomra, hogy a PP cumisüvegekhez adaptergyűrűt kell használni, szemben a PES cumisüvegekkel. A gyűrűbe a sűrű tápszer beleragad, alaposan ki kell etetés után tisztítani. A puhább műanyagból készült PP cumisüvegek rövidebb nyakúak, az adaptergyűrűt rá kell tenni, mielőtt a cumit rátekerjük. Erre azért van szükség, hogy a speciális Avent cumikon lévő szellőzőlyukak betöltsék szerepüket, vagyis etetés közben a levegő cumisüvegbe történő áramlásával megelőzzék, hogy a baba levegőt nyeljen, ezáltal megfájduljon a hasa. Nagyszerű ötlet ez, de a méz színű PES cumisüvegek akkor is praktikusabbak, mert azokra nem kell ez a gyűrű, mivel eleve magasabb nyakúak.
Elsősorban az adaptergyűrűs cumisüvegeknél, de a gyűrű nélkülieknél is előfordult, hogy amikor összerázom benne a tápszert, valahol a nyakánál ereszt egy kicsit. Jó erősen rá kell húzni a kupakot.
Ami még negatívum, hogy a cumisüvegek és az itatóspohár oldalára nyomott űrtartalom nem egyformán van rányomtatva. Kicsit jobban is odafigyelhetett volna erre a gyártó. 10 ml-es eltérést is tapasztaltam, ami szerintem sok.

Összességében 10 pontból 7 pontot adnék az Avent rendszernek. Ha ismét választanom kellene, szerintem újra emellett döntenék.

2013. július 8., hétfő

Fejlesztő játékok

Fejlesztő játékok 0+
A fejlesztő játékok közül egy Fisher Price dzsungeles játszószőnyeget választottunk Eriknek. A játszószőnyeg fölött két félkörív keresztezi egymást, erre különféle csörgő, zörgő, forgatható játékokat lehet akasztani. Játék közben a dzsungel hangjait hallgathatja a baba, vagy épp vidám zene szól. Mi használtan vettük a készletet, ezért a harmadik zene funkció sajnos nem működik: elindul a zene, majd néhány másodperc múlva megáll, és csak akkor folytatódik, ha megrúgja vagy megrázza a baba a játékívet. Még néhány játékot vettünk hozzá, így aztán sokféleképpen lehet variálni az állatokat. Miközben a zene szól, vagy a dzsungel hangjait hallgatja a baba, piros és sárga lámpák világítanak - nem villognak! - fölötte. Ez volt az, ami elvarázsolta Eriket az első percben. Ugyanis mint a picik többsége, ő is előszeretettel nézegette mindig a lámpákat. Később a játszószőnyeg különböző pontjait fedezte fel: különböző felvarrások, zörgős levél. Hónapokig használtuk, nagyon szerette. A szőnyeg és a játékok könnyen tisztíthatók, moshatók, a zsiráf kivételével. Mi egy hónapos korában vettük, de már születéstől kezdve lehet használni. A szőnyeg mérete 80×80 cm, járókába tökéletes.