2013. június 10., hétfő

Hozzátáplálás 3: az uzsonna kiváltása

A múlt héten meglátogatott minket a védőnő, és azt mondta, elkezdhetjük kiváltani a harmadik étkezést, az uzsonnát. Uzsonnára az ő gyakorlata szerint tejpépet kell adni a babának. Szétnéztünk a Rossmannban, és ami elsőre szimpatikus volt, azok a Nestlé tejpépek. Többféle ízben kaphatók, én kekszeset, banánosat, gyümölcsöset és sztracsatellásat választottam, ezeket fogom variálni. Árban 7-800 Ft körül vannak.

Bár az elkészítési útmutató szerint 150 ml vízhez 50 gramm tejpép por kell, és akkor egy doboz öt alkalomra elég, én a 200 grammot soknak tartom uzsonnára. Különösen, hogy ebédre sem mindig eszi meg az egy bébiételes üvegnyi (190 g) mennyiséget. Úgy csinálom tehát, hogy arányosan kevesebbet kavarok be: 120 ml vízhez 40 gramm port adok, így 160 gramm körülire jön ki egy adag.
Az ízük nekem nagyon egyformának tűnt, talán a banános tér el egy kicsit a többitől. Eriknek mindegyik tetszik, szívesen fogyasztja.

Elég gyorsan kiváltottuk az uzsonnát is, a harmadik napon már tisztán tejpépet kapott, míg az első két nap kevesebb tejpépet kapott, és hozzá még egy kis tápszert. A tejpép után a tápszert nem nagyon fogadta el, nyilván a pép ízletesebb neki is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése