2013. június 4., kedd

Hozzátáplálási táblázat



A hozzátáplálás megkezdésekor hamar szembesültem azzal, hogy az interneten böngészve, ismerősök, védőnők javaslatait összevetve más és más tanácsokat kaptam az egyes ételek bevezetésére. Ebből a sok jótanácsból készítettem saját részre egy olyan összefoglalót, amelyben csak azok az ennivalók szerepelnek, amiket a családban is fogyasztunk. Kiegészítettem még néhánnyal, hogy másoknak is hasznára váljon. Azért hagytam ki pár dolgot (pl. csicseriborsó), mert ez szerintem nem annyira elterjedt hazánkban. Ha valaki olyan zöldséget, gyümölcsöt szeretne adni a babájának, ami nem szerepel ebben a táblázatban, az konzultáljon védőnőjével vagy gyerekorvosával, vagy keressen rá az interneten.

A hozzátáplálás során mindig nagy hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy lehetőleg csak anyatejet kapjon a csecsemő 6 hónapos koráig. Ebben az esetben a hozzátáplálást 6 hónapos kor után javasolt megkezdeni. Ám sokan abban a helyzetben vannak, hogy nincs elég anyatejük, tápszerrel kell kiegészíteni a baba táplálékát: ilyen esetben már 4 hónapos korban el lehet kezdeni az egyes ételek bevezetését.

Minden új étel bevezetésekor a fokozatosságra kell törekedni: 3-5 nap, míg elérünk egy adagot az új ételből. Ha nem okoz kellemetlen tüneteket (kiütés, hasfájás), csak akkor folytassuk az új étel adását. Ellenkező esetben várjunk még néhány hetet, míg újra próbálkozunk az adott zöldséggel, gyümölccsel.

A hozzátáplálás megkezdésekor ne felejtsük el, hogy a baba folyadékigénye is megváltozik: az étkezés után, és az étkezések között adjunk neki tiszta vizet!

Ezek tehát a legfontosabb szabályok, és most jöjjön az én hozzátáplálási táblázatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése