2012. szeptember 8., szombat

A baba kelengyéje

Az ingyenes Felicitas kiadvány, és egy tapasztalt, 3 gyermekes anyuka listái alapján összeállítottam egy babakelengye listát. Ezek a felsorolt dolgok az első néhány hónapban biztosan szükségesek lesznek. A lista persze nem teljes, nincs benne pl. az etetőszék, amit 8 hónapos kortól javasolnak használni.
Szabadon letölthető, kinyomtatható, és a sorok végén lehet pipálni, mi van meg.

2012. szeptember 1., szombat

Magnézium

Amikor először felírta az orvos a magnéziumot, kiakadtam az adagoláson és a méretén. 3×2??? Én ekkora gyógyszert biztos nem tudok lenyelni! El is lébecoltam a szedését, napi 2-3 szemet vettem csak be. Ráadásul iszonyat savanyú tabletta. Egyébként a keményedések elkerülésére-megszüntetésére írta fel a nőgyógyászom, amiket akkor még nem igazán éreztem. Vagy csak egyszerűen nem tudtam, milyen az.
Így ment a szedése egészen a 17. hétig, amikor elkezdett fájni a hasam jobb oldala. Majd estére megtudtam, mi is az a  keményedés.
A kórházban aztán a magnéziumot infúzióban kaptam, majd az infúzióról levéve szájon át kellett szednem, ahogy fel volt írva. Nem volt kecmec, a nővérek esténként kiosztották a másnapi adagot, én meg szerettem volna mielőbb felgyógyulni és hazamenni, úgyhogy késsel daraboltam naponta háromszor a magnéziumomat.
Miután kiengedtek a kórházból, továbbra is tartottam az adagolást, amit az orvos előírt, ráadásul másoktól is hasonló adagokat hallottam. Pár héttel később, mellé kaptam az izomlazítót, a Halidort. A keményedések egy hosszabb séta (egyszerű bevásárlókörút) alkalmával ismétlődtek, és megértettem, hogy nekem bizony vigyázni kell. Egyre jobban éreztem a keményedéseket, ahogy nőtt a méhem. Séták után haza, majd fekvés, lehetőleg felhúzott lábakkal, és mindjárt kiengedtek a simaizmok.

Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy szedje a magnéziumot szigorúan, mert nagyon meg tudja rémiszteni egy begörcsölés is az embert - láttam több ilyen példát a kórházban töltött napok alatt. Ugyan a mg-infúzió megoldja a problémát, és 3 nap múlva akár haza is lehet menni, elég ijesztő szitu ez egy kismamának, pláne, amikor először találkozik a problémával.
A magnéziumot a különféle gyógyszergyártók horror áron is képesek árulni, a legolcsóbb jelenleg a Naturlandos Mg-citrát, ami vény nélkül 300-350 Ft között, felírva kb.140-150 Ft. Igaz, csak 10 db-os kiszerelésben kapható, úgyhogy amikor kiváltok egy receptet, 10 vagy 20 dobozzal távozok a patikából.




2012. augusztus 22., szerda

Babakocsi

Megvettük a kislegény első járművét, a babakocsit.


Ezt számos kérdés megválaszolása előzte meg. Pár hete elmentünk egy bababoltba, ahol szembesültünk az árakkal. Egy kétfunkciós ára 30-40 ezer között, míg egy háromfunkciósé 80 fölött van. A kétfunkciós babakocsi egy mózeskosaras részből áll, amit ha kiveszünk, sportkocsivá alakíthatjuk a kocsit. A háromfunkciósok annyiban térnek csak el a kétfunkciósaktól, hogy van hozzájuk egy bébihordozó, ami a babakocsi vázára rögzíthető, valamint az újszülöttet ennek a segítségével szállíthatjuk autóval. A hordozóról meg azt kell tudni, hogy általában hátra is beköthető, biztonsági övvel, vagy ún. izofix talppal - már ha van ilyen része a hordozónak, és az autónk is izofixes. Az anyósülésre menetiránnyal háttal csak akkor köthető be a hordozó, ha kikapcsolható a légzsák. Megnéztük a hordozók árait is külön, akár 10 ezer alatt is hozzá lehet jutni, de általában 10-20 ezer között mozog az áruk. A háromfunkciós babakocsit divatosan "travel system"-nek is hívják. Nem elhanyagolható szempont volt, hogy állítható legyen a tolókar magassága, hogy a testmagasságomhoz be tudjam állítani, illetve az, hogy a tolókar átfordítható legyen. A tolási irány
így kétféle. A bolygókerék számomra nem volt fontos, viszont a nagy kerekek előnye, hogy rázósabb utakon csökken a rázkódás. Ehhez még a rugózás is hozzájárul. Fontos még a fékezhetőség is. Mivel a házunkban nagyon pici lift van, a méretek is korlátozottak voltak a választáskor. Felszereltségét tekintve a fenti babakocsi mind téli, mind nyári születésű babáknak megfelel, ugyanis néhány kiegészítője le- illetve felcipzározható, és lábzsák is tartozik hozzá. Egyéb kiegészítők: pelenkázótáska, szúnyogháló, esővédő, karfa, lábtartó, bevásárlókosár. Egyes modellekhez napernyőt is fel lehet szerelni, a luxuskategóriásoknál pedig az anyukának az üdítőjének is van kialakítva rekesz. Ez csak néhány szempont, a teljesség igénye nélkül, de mindenképpen érdemes átgondolni, mikor fogjuk és meddig akarjuk használni, valamint hajlandóak vagyunk-e több tízezret kifizetni egy újért, vagy inkább használttal is beérjük. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Két hétig bújtuk a vaterát, mire sikerült üzletet kötni. Ez a típus újonnan 48-50 ezer forint között van, mi azonban mindössze 20 ezerért vettük. Egyetlen javítható hibája az, hogy a sportfunkciónál a biztonsági öv meg van feselve, de varrással orvosolni lehet. Természetesen a babakocsi össze is csukható, bár ez nem egyszerű, nagyon kell figyelni, nehogy odacsípjük az ujjunkat. Nem ez tehát az erőssége. Terhelhetősége: 20 kg, a bevásárlókosáré 4 kg. A babakocsi önsúlya 21 kg. Úgy érzem, jól döntöttünk, hogy ezt választottuk.

2012. augusztus 5., vasárnap

A szülésznő tanácsai várandósoknak # 2

Miért tilos a pocakot simogatni a terhesség alatt?

Mielőtt jelen cikk írásához nekiálltam, utánanéztem, mit írnak a kérdésről az interneten. Egyesek innen-onnan hallottak különféle magyarázatokat, miért lehet, vagy miért nem, míg mások állítják, végig simogatták a hasukat a terhességük alatt, mégsem lett semmi baj belőle. Még orvos válaszol rovatban is találtam olyan választ, amely szerint ennek nincs valóságalapja. Az én álláspontom azonban ettől eltérő. Miért? Mert egyenesen a szülésznőktől tudom.

Amikor a szülésznők meglátták a kórházban, hogy a várandósok keze a hasukon van, vagy simogatják azt, rögtön rájuk szóltak, hogy nem szabad simogatni. A gömbölyödő pocak simogatása méhösszehúzódásokat válthat ki, ami akár koraszüléshez is vezethet. Elöl fekvő lepény esetében annak idő előtti leválását is okozhatja.
Eléggé megrémültem, amikor az egyik vizit alkalmával épp engem interjúvolt a doktornő, amikor a kórterem ajtaja előtt összeesett egy kismama. 35 hetes volt, negyedik gyerekkel (hét terhességből). Azonnal elvitték, megcsászározták. Két nap elteltével feljött hozzám beszélgetni, és mondta, hogy leszakadt a lepény, azonnal megcsászározták. A baba is jól van, és annak ellenére, hogy 35 hetes volt, nem minősült koraszülöttnek, mert eléggé fejlett volt a korához képest (korábban kapott tüdőérlelőt). Inkubátorba sem kellett betenni. Ez esetben tehát szerencsés kimenetele volt a lepényleválásnak, köszönhetően a gyors orvosi beavatkozásnak.

A fentiek alapján én biztosan nem kockáztatok. Majd simogatom a kisbabát, amikor a kezemben tarthatom.

2012. július 8., vasárnap

Az arc fejlődése a terhesség első trimeszterében

A következő animációt a New Scientist honlapján tették közzé. Bemutatja, hogyan fejlődik az embrió arca a terhesség első trimeszterében.

2012. július 5., csütörtök

A szülésznő tanácsai várandósoknak #1

A múlt hónapban kórházban töltött napjaim alatt a szülésznőktől tanultam néhány hasznos dolgot. Ezek közül az egyik:

Hogyan feküdjön egy várandós?

Oldalára fordulva, felhúzott lábakkal, csak a fej van a párnán, a vállak nem. Miért fontos ez? A terhességnek főleg a harmadik harmadában jelentkezhet az ún. Vena cava inferior syndroma. Ez annyit jelent, hogy ha a várandós háton fekszik, a terhes méhe nyomja az alsó fő gyűjtőeret, csökkentve a kismama vérnyomását. Ezáltal romlik a lepényi keringés, a magzat szívfrekvenciája csökken. A terhes nő rosszul lesz, csökken a vérnyomása, emelkedik a pulzusa, elsápad, verejtékezik. Ezt elkerülendő, illetve a fellépő állapoton javít, ha a kismama a bal oldalára fekszik, vagy sokat sétál.

Persze ezt a fekvési pózt nekem is alkalmaznom kellett már 18 hetesen is. Jó tanács ez szerintem minden várandósnak, bármelyik trimeszterben is jár.

2012. június 30., szombat

A méhszáj értékei

Nekem a kórházban mondta az egyik orvos vizsgálat után, hogy 2000-es a méhszájam. A 3000-ről tudtam, hogy jó, de ez a 2000 megrémített. Megkérdeztem az egyik szülésznőtől, mit jelent ez, és ő nagyon szépen elmagyarázta nekem.

Az első számjegy a méhnyak hosszát jelöli: 1, 2, vagy 3 ujjnyi. Minél hosszabb, annál jobb. Van olyan orvos, aki centiméterben adja meg.
A második számjegy a külső méhszáj;
a harmadik számjegy a középső méhszáj;
a negyedik számjegy a belső méhszáj nyitott vagy zárt állapotát jelzi.

Az értékek:
0: zárt
nem 0: nyitott.


Az alábbi kivonat a Kismamablogról való.

3000 zárt méhszáj, a méhnyak 3 ujjnyi
2000 zárt méhszáj, a méhnyak 2 ujjnyi
1000 zárt méhszáj, a méhnyak 1 ujjnyi
3100 3 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső méhszáj, a középső és belső méhszáj még zárt
2100 2 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső méhszáj, a középső és belső méhszáj még zárt
1100 1 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső méhszáj, a középső és belső méhszáj még zárt
3110 3 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső és középső méhszáj, a belső méhszáj még zárt
2110 2 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső és középső méhszáj, a belső méhszáj még zárt
1110 1 ujjnyi méhnyak, 1 ujjra nyitott külső és középső méhszáj, a belső méhszáj még zárt
3111 3 ujjnyi méhnyak, teljesen nyitott méhszáj
2111 2 ujjnyi méhnyak, teljesen nyitott méhszáj
1111 1 ujjnyi méhnyak, teljesen nyitott méhszáj


A kórházban vizsgáló orvos egy elég nagydarab ember volt, ergo nagyobb ujjakkal. Én meg egy alacsony nő vagyok. Nem hittem neki a 2000-s cervixel kapcsolatban, a saját orvosomra hagyatkoztam. Pár héttel később 2,5 000-ás méhszáj értéket jegyzett be a kiskönyvembe. Tehát ilyen is van.

2012. június 24., vasárnap

A szülésznő szerepe a császármetszésnél

Amikor bent feküdtem a kórházban bélgyulladással, az első napokat a vajúdóban, a szülőszoba közvetlen szomszédságában töltöttem. Lélekben közelebb kerültem a szüléshez, pláne azért, mert a szülésznők hozzám is úgy álltak, mintha majdan hüvelyi szülésem lenne. Ami kicsit meglepett, de elgondolkodtatott. Elvégre az orvosom 3 kg feletti baba esetére helyezte csak kilátásba a császármetszést. Én is 3 kg alatti súllyal jöttem a világra, bár császármetszéssel.
Most azonban azt szeretném összefoglalni, amit az utolsó vajúdóban töltött napon láttam, hallottam. Reggel hoztak három, a terhessége 38-40. hete között járó kismamát. Kettőt a mellettem lévő ágyra fektettek. Az egyiknél lassan kezdődött a tágulás, de az NST mégsem jelezte a szülés közeledtét. Az orvosa közölte vele, hogy még aznap baba lesz.
A másik kismamával is váltottam pár szót. Ő 38 évesen a harmadik gyermekét készült a világra hozni. Pontosabban a császármetszésre várt. Azért hozták a vajúdóba, mert előkészítették, vagyis kapott beöntést, leborotválták, majd a szülésznő felhelyezte neki a katétert. Ez volt az az egyik dolog, amitől nagyon irtózok még mindig. Pedig azt mondta, nem olyan rossz az, inkább kellemetlen, feszítő érzés. Aztán bekötötte neki az infúziót, majd gyomorsav lekötőt itatott meg vele. Azért kellenek ezek az előkészületek egy császármetszés előtt, mert a műtétet követő 12 órán keresztül szinte mozdulatlanul kell feküdni. A láb nem mozoghat, csak a kéz. Szívószállal lehet inni, a babát a csecsemős nővér hozza szopizni. A 12 óra elteltével kiveszik a katétert, és felsegítik az anyukát.
A harmadik kismamát csak azért említeném meg, mert azon túl, hogy őt is császározni vitték, 43 évesen most született az első gyermeke. Nem a karrierizmusra kell először gondolni. Elég, ha annyit mondok: 23 évig próbálkoztak, mire eljutott idáig. Bár izgult a műtét előtt, de mégis nagyon vidám, boldog volt. 
A császárműtét alatt is jelen van a szülésznő, aki nyugtatja a kismamát, majd az újszülött ellátásában is segít.
Mint megtudtam, kórházunkban csak akkor végzik altatásban a császármetszést, ha a baba vagy a mama élete veszélyben van, vagy valami miatt sürgős beavatkozásra van szükség. Az esetek nagy részében epidurális érzéstelenítést alkalmaznak. Vagyis teljesen éber az anyuka, amikor kiemelik a babát.
Magáról a műtét idejéről annyit tudtam meg, hogy miután betolják a nőt, 10 perc elteltével már meg is van a kisbaba, a következő 30-40 percben kitisztítják a méhet és összevarrják a hasfalat.
Ezek tudatában egyrészt felmerült bennem a szülésznő választás gondolata is, másrészt úgy érzem, könnyebb lesz a felkészülés lélekben erre az egész procedúrára. Mert tudom, mi vár majd rám. Már ezek miatt is hasznos, ismeretterjesztő napok voltak ezek számomra.

2012. május 11., péntek

Letölthető táblázat kismamáknak

Készítettem egy hasznos letölthető táblázatot, amin nyilván lehet tartani, hogy a várandósság alatt napról napra mennyit és mit evett a kismama, mennyi folyadékot ivott, milyen gyógyszereket szedett, plusz a súly és vérnyomás feljegyzésére is van lehetőség. Évet, hónapot és napot azért nem írtam, hogy mindenki tetszőlegesen vonalkázhassa be. A súlyt és vérnyomást értelemszerűen be kell írni kézzel, a tápanyagra, folyadékra és gyógyszerre vonatkozó mezőket ×-el lehet jelölni. (A gyógyszereket, vitaminokat is be lehet írni rövidítve.)
Persze még egy csomó mindent lehet dokumentálni, úgymint émelygés/hányás, mellfeszülés, de aki részletesebben szeretné vezetni a tüneteit, annak a ciklus.hu-t javaslom. Azért született meg a fejemben a táblázat gondolata, mert mindig bajos volt a folyadékbevitel, de ezen minden egyes pohár folyadékot be tudok jelölni. Az a legjobb, ha betelik a sor, mert akkor tuti, hogy megvolt a napi 2 liter (vagy kinek mennyi egy pohár). A zöldség/gyümölcs/húsfogyasztást úgy célszerű használni, hogy naponta hány alkalommal ettél zöldséget. Pl. reggelihez, vacsorához paradicsom, az már két ×. Főleg a nyers zöldség és gyümölcsfogyasztáson van a hangsúly, de ha pl. rakott karfiolt eszem, akkor szintén kap egy jelet a rovat.
Remélem, sokaknak tudtam segíteni. Akik szeretnek mindenfélét jegyzetelni, listákat készíteni, mint én, azok biztosan szívesen használják majd. A poszt alatti hozzászólások közé várom a véleményeket.


(Letöltés: File/Download)