2012. szeptember 17., hétfő

Az utolsó hetek dilemmái #2 - Kismama ruhák

Kismama ruhák

Ahogy pár hete elkezdtem nézegetni a bababoltok, kismamaboltok kínálatát, azt láttam, hogy itt is igaz a mondás: határ a csillagos ég. Már ami az árakat illeti, ugye. Egyrészt a kismama-biznisz is eléggé elvetemült árakat szült itt-ott, és az a véleményem, hogy vannak, akik bizony ebből akarnak meggazdagodni. Vegyünk például egy kismamanadrágot. Még a terhességem elején tizenvalahányezerért szereztem be az új farmert, amiben csak egy egyszerű pamutbetét van a has résznél. Aztán rájöttem, hogy ha van az embernek egy csípőben kicsit bővebb nadrágja, amit hajlandó feláldozni, lehet, hogy megéri venni (vagy varrni) egy pamutbetétet/bandázst/derékmelegítőt, has alatt elvágni, és rátoldani a hasbetétet. De még ha varrónővel csináltatjuk is, sokkal olcsóbbra jön ki, mint egy új nadrág. Engem is elgondolkoztatott annak idején, de azért döntöttem mégis a vásárlás mellett, mert a méretemre nem volt könnyű nadrágot találni. Amikor mégis sikerült, rááldoztam a pénzt.
Lassan megint közeleg a hűvös idő, amikor elő kell venni a nadrágot, és rájöttem pár hete, hogy bizony szorít ez a nadrág, kell egy másik. Lesz még néhány óra autózás szülésig, ülve pedig elég kényelmetlen lenne abban a nadrágban. A vaterán is találtam használtan méretben is megfelelőt, ráadásul itt, a városban, és árban is elég korrekt.
A másik gondom a kabát. Merthogy a régi télikabátjaim már a nyáron sem értek be, nemhogy az utolsó hetekben. Az egyik helyi boltban volt a méretemben, de úgy néztem ki benne, mint egy tehén, és a mosoly is lehervadt az arcomról, amikor megláttam az árát: 15 ezer egy átmeneti kabátért, amit csak néhányszor veszek fel?! Kicsit soknak tartom.
Aztán eszembe jutott, hogy talán anyunak akad olyan téli vagy átmeneti kabátja, amit ritkán használ. Talált is, ráadásul nemcsak jó rám, hanem picit bő is, de biztosan jó lesz még az utolsó napokban is. Szerencsére így megúsztam ezt a kiadást is.

2012. szeptember 12., szerda

A bürokrácia útvesztői #1

A baba lakcíme

Tavaly, amikor a népszámlálás zajlott, én is számlálóbiztos voltam. Az összeírás során azokat a személyeket is össze kellett írni, akik életvitelszerűen nem ott éltek, ahová lakcím szerint be voltak jelentkezve. Így derült ki számomra az is, hogy az illető fiatal nő elköltözött másik városba az élettársához, született egy (két, három...) gyerekük, és mivel a fiatal nő még mindig a szülői házba volt bejelentkezve (az volt az állandó lakóhelye), így őt is össze kellett írnom. Ám ahogy jöttek sorban a gyerekek, születésükkor őket is az édesanyjuk lakóhelyére jelentették be. Vagyis a nagyszülői házba. Volt is ebből problémázás, mire sikerült megértetnem a nagyszülőkkel, hogy akkor is össze kell írnom őket, ha nem itt élnek. A következő 10 év alatt, mire legközelebb népszámlálás lesz, majdcsak rendezik a lakóhelyi dolgaikat. Átjelentkezni vagy tartózkodási helyet megadni illetékmentesen lehet, csak egy papírt kell kitölteni hozzá az illetékes okmányirodában.
Nekem is volt egy ilyen ügyem, konkrétan az, hogy más városban volt az állandó lakcímem illetve tartózkodási helyem. A teljesség kedvéért mondom el, hogy tartózkodási hely esetemben konkrétan azért volt megadva, mert a munkáltatóm csak ebben az esetben finanszírozta a hétvégi hazautazásomat. Mivel azonban veszélyeztetett terhességem miatt szinte az első hetektől az állandó lakcímemen tartózkodtam, és szülésig sem dolgozhatok, töröltettem a tartózkodási helyemet a lakcímkártyámról. Ugyanis tartottam tőle, hogy kicsi fiam születése után az ő lakcímkártyát is az enyémhez megegyező cím(ek)re dokumentálják. Márpedig nem akarom duplán kijavíttatni mindkettőnkét, meg egyébként is babakocsival macerásabb eljutni egy okmányirodába, mint terhesen.
Azért meséltem el ezt a történetet, mert úgy gondolom, sokan nem tudják. Ez a magyar bürokrácia.

2012. szeptember 11., kedd

Az utolsó hetek dilemmái #1 - Újat vagy használtat?

 Újat vagy használtat?

A babakelengye-lista átnézése után merült fel bennem ez a kérdés. Nem vagyok-e skót anya, ha használt ruhákat veszek a gyerekemnek? Aztán olvastam valahol erről, hogy a picinek nem az számít, hogy használt vagy új ruha van-e rajta, hanem az őt körülvevő szeretet. Neki a születése után az a legfontosabb, hogy minél több szeretet és gondoskodás vegye körül, hiszen kikerült az addig védelmet és melegséget nyújtó puha lakhelyéből, az anyaméhből.
Úgy döntöttem tehát, hogy lesznek bizonyos dolgok, amiket használtan veszünk meg neki, de sok minden újat is fog kapni. A ruháiból biztosan használtat adok rá itthon, de lesz néhány, amiket akkor visel majd, ha orvoshoz vagy védőnőhöz megyünk. Használtan vettük ugye a babakocsit is, terveim szerint a hordozó is az lesz. Ha Fisher Price (vagy hasonló, márkás) játékot, pihenőszéket, játszószőnyeget veszünk, biztosan azt is aukciós oldalakról szerezzük be neki. Ki lehet fogni nagyon jó állapotú darabokat, csak szemfülesnek kell lenni, és egy kicsit alkudni kell. Mert egyesek képesek az általuk használt márkás bébicuccot majdnem olyan áron aukcióra bocsátani, mintha új lenne. Így jártunk pl. a szívhang hallgatóval is: a vaterán 7-8 ezerért kínálták akkor használtan (plusz posta!!), a Brendonban meg 9 ezerért vettük, és vadonat új, garanciás. Lehet számolni...
Új lesz a bútora (szőnyeg, függöny...), az ágyneműje. Ezt is a vaterán találtam, és illik is a zsiráfos-állatkás dolgokhoz. Két garnitúra ki is pipálva: párna, paplan, rácsvédő, zsebes tároló, kifogó (pihepuha frottír, kapucnis). Minden mosható, a párna, takaró nem levehető huzatú, de 40 fokon bátran mehet a gépbe.
Ragaszkodom az újhoz a textilpelenkát illetően is.
A pólya - ami neki az anyaméh ölelését idézi, és szoptatni is könnyebb ebben sokak szerint - még az enyém volt, a nagyi ígért rá két huzatot. Kaptunk a rokonoktól ágyneműt is, külön huzattal, de úgy gondoltam, az majd megmarad a nagyiéknál, mert ha megyünk, ott is lennie kell ilyennek. És sértődés sem lesz belőle. A padlásról előkerültek még apró ruhák, valószínűleg ezek is a rokonságból valók, amik most tisztításra és átválogatásra várnak. Ha sikerül, licitálok még egy huszonvalahány darabos vegyes méretű ruhacsomagra, és a ruhakérdés is meg van oldva az első néhány hétre.

2012. szeptember 8., szombat

A baba kelengyéje

Az ingyenes Felicitas kiadvány, és egy tapasztalt, 3 gyermekes anyuka listái alapján összeállítottam egy babakelengye listát. Ezek a felsorolt dolgok az első néhány hónapban biztosan szükségesek lesznek. A lista persze nem teljes, nincs benne pl. az etetőszék, amit 8 hónapos kortól javasolnak használni.
Szabadon letölthető, kinyomtatható, és a sorok végén lehet pipálni, mi van meg.

2012. szeptember 1., szombat

Magnézium

Amikor először felírta az orvos a magnéziumot, kiakadtam az adagoláson és a méretén. 3×2??? Én ekkora gyógyszert biztos nem tudok lenyelni! El is lébecoltam a szedését, napi 2-3 szemet vettem csak be. Ráadásul iszonyat savanyú tabletta. Egyébként a keményedések elkerülésére-megszüntetésére írta fel a nőgyógyászom, amiket akkor még nem igazán éreztem. Vagy csak egyszerűen nem tudtam, milyen az.
Így ment a szedése egészen a 17. hétig, amikor elkezdett fájni a hasam jobb oldala. Majd estére megtudtam, mi is az a  keményedés.
A kórházban aztán a magnéziumot infúzióban kaptam, majd az infúzióról levéve szájon át kellett szednem, ahogy fel volt írva. Nem volt kecmec, a nővérek esténként kiosztották a másnapi adagot, én meg szerettem volna mielőbb felgyógyulni és hazamenni, úgyhogy késsel daraboltam naponta háromszor a magnéziumomat.
Miután kiengedtek a kórházból, továbbra is tartottam az adagolást, amit az orvos előírt, ráadásul másoktól is hasonló adagokat hallottam. Pár héttel később, mellé kaptam az izomlazítót, a Halidort. A keményedések egy hosszabb séta (egyszerű bevásárlókörút) alkalmával ismétlődtek, és megértettem, hogy nekem bizony vigyázni kell. Egyre jobban éreztem a keményedéseket, ahogy nőtt a méhem. Séták után haza, majd fekvés, lehetőleg felhúzott lábakkal, és mindjárt kiengedtek a simaizmok.

Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy szedje a magnéziumot szigorúan, mert nagyon meg tudja rémiszteni egy begörcsölés is az embert - láttam több ilyen példát a kórházban töltött napok alatt. Ugyan a mg-infúzió megoldja a problémát, és 3 nap múlva akár haza is lehet menni, elég ijesztő szitu ez egy kismamának, pláne, amikor először találkozik a problémával.
A magnéziumot a különféle gyógyszergyártók horror áron is képesek árulni, a legolcsóbb jelenleg a Naturlandos Mg-citrát, ami vény nélkül 300-350 Ft között, felírva kb.140-150 Ft. Igaz, csak 10 db-os kiszerelésben kapható, úgyhogy amikor kiváltok egy receptet, 10 vagy 20 dobozzal távozok a patikából.




2012. augusztus 22., szerda

Babakocsi

Megvettük a kislegény első járművét, a babakocsit.


Ezt számos kérdés megválaszolása előzte meg. Pár hete elmentünk egy bababoltba, ahol szembesültünk az árakkal. Egy kétfunkciós ára 30-40 ezer között, míg egy háromfunkciósé 80 fölött van. A kétfunkciós babakocsi egy mózeskosaras részből áll, amit ha kiveszünk, sportkocsivá alakíthatjuk a kocsit. A háromfunkciósok annyiban térnek csak el a kétfunkciósaktól, hogy van hozzájuk egy bébihordozó, ami a babakocsi vázára rögzíthető, valamint az újszülöttet ennek a segítségével szállíthatjuk autóval. A hordozóról meg azt kell tudni, hogy általában hátra is beköthető, biztonsági övvel, vagy ún. izofix talppal - már ha van ilyen része a hordozónak, és az autónk is izofixes. Az anyósülésre menetiránnyal háttal csak akkor köthető be a hordozó, ha kikapcsolható a légzsák. Megnéztük a hordozók árait is külön, akár 10 ezer alatt is hozzá lehet jutni, de általában 10-20 ezer között mozog az áruk. A háromfunkciós babakocsit divatosan "travel system"-nek is hívják. Nem elhanyagolható szempont volt, hogy állítható legyen a tolókar magassága, hogy a testmagasságomhoz be tudjam állítani, illetve az, hogy a tolókar átfordítható legyen. A tolási irány
így kétféle. A bolygókerék számomra nem volt fontos, viszont a nagy kerekek előnye, hogy rázósabb utakon csökken a rázkódás. Ehhez még a rugózás is hozzájárul. Fontos még a fékezhetőség is. Mivel a házunkban nagyon pici lift van, a méretek is korlátozottak voltak a választáskor. Felszereltségét tekintve a fenti babakocsi mind téli, mind nyári születésű babáknak megfelel, ugyanis néhány kiegészítője le- illetve felcipzározható, és lábzsák is tartozik hozzá. Egyéb kiegészítők: pelenkázótáska, szúnyogháló, esővédő, karfa, lábtartó, bevásárlókosár. Egyes modellekhez napernyőt is fel lehet szerelni, a luxuskategóriásoknál pedig az anyukának az üdítőjének is van kialakítva rekesz. Ez csak néhány szempont, a teljesség igénye nélkül, de mindenképpen érdemes átgondolni, mikor fogjuk és meddig akarjuk használni, valamint hajlandóak vagyunk-e több tízezret kifizetni egy újért, vagy inkább használttal is beérjük. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Két hétig bújtuk a vaterát, mire sikerült üzletet kötni. Ez a típus újonnan 48-50 ezer forint között van, mi azonban mindössze 20 ezerért vettük. Egyetlen javítható hibája az, hogy a sportfunkciónál a biztonsági öv meg van feselve, de varrással orvosolni lehet. Természetesen a babakocsi össze is csukható, bár ez nem egyszerű, nagyon kell figyelni, nehogy odacsípjük az ujjunkat. Nem ez tehát az erőssége. Terhelhetősége: 20 kg, a bevásárlókosáré 4 kg. A babakocsi önsúlya 21 kg. Úgy érzem, jól döntöttünk, hogy ezt választottuk.

2012. augusztus 5., vasárnap

A szülésznő tanácsai várandósoknak # 2

Miért tilos a pocakot simogatni a terhesség alatt?

Mielőtt jelen cikk írásához nekiálltam, utánanéztem, mit írnak a kérdésről az interneten. Egyesek innen-onnan hallottak különféle magyarázatokat, miért lehet, vagy miért nem, míg mások állítják, végig simogatták a hasukat a terhességük alatt, mégsem lett semmi baj belőle. Még orvos válaszol rovatban is találtam olyan választ, amely szerint ennek nincs valóságalapja. Az én álláspontom azonban ettől eltérő. Miért? Mert egyenesen a szülésznőktől tudom.

Amikor a szülésznők meglátták a kórházban, hogy a várandósok keze a hasukon van, vagy simogatják azt, rögtön rájuk szóltak, hogy nem szabad simogatni. A gömbölyödő pocak simogatása méhösszehúzódásokat válthat ki, ami akár koraszüléshez is vezethet. Elöl fekvő lepény esetében annak idő előtti leválását is okozhatja.
Eléggé megrémültem, amikor az egyik vizit alkalmával épp engem interjúvolt a doktornő, amikor a kórterem ajtaja előtt összeesett egy kismama. 35 hetes volt, negyedik gyerekkel (hét terhességből). Azonnal elvitték, megcsászározták. Két nap elteltével feljött hozzám beszélgetni, és mondta, hogy leszakadt a lepény, azonnal megcsászározták. A baba is jól van, és annak ellenére, hogy 35 hetes volt, nem minősült koraszülöttnek, mert eléggé fejlett volt a korához képest (korábban kapott tüdőérlelőt). Inkubátorba sem kellett betenni. Ez esetben tehát szerencsés kimenetele volt a lepényleválásnak, köszönhetően a gyors orvosi beavatkozásnak.

A fentiek alapján én biztosan nem kockáztatok. Majd simogatom a kisbabát, amikor a kezemben tarthatom.

2012. július 8., vasárnap

Az arc fejlődése a terhesség első trimeszterében

A következő animációt a New Scientist honlapján tették közzé. Bemutatja, hogyan fejlődik az embrió arca a terhesség első trimeszterében.

2012. július 5., csütörtök

A szülésznő tanácsai várandósoknak #1

A múlt hónapban kórházban töltött napjaim alatt a szülésznőktől tanultam néhány hasznos dolgot. Ezek közül az egyik:

Hogyan feküdjön egy várandós?

Oldalára fordulva, felhúzott lábakkal, csak a fej van a párnán, a vállak nem. Miért fontos ez? A terhességnek főleg a harmadik harmadában jelentkezhet az ún. Vena cava inferior syndroma. Ez annyit jelent, hogy ha a várandós háton fekszik, a terhes méhe nyomja az alsó fő gyűjtőeret, csökkentve a kismama vérnyomását. Ezáltal romlik a lepényi keringés, a magzat szívfrekvenciája csökken. A terhes nő rosszul lesz, csökken a vérnyomása, emelkedik a pulzusa, elsápad, verejtékezik. Ezt elkerülendő, illetve a fellépő állapoton javít, ha a kismama a bal oldalára fekszik, vagy sokat sétál.

Persze ezt a fekvési pózt nekem is alkalmaznom kellett már 18 hetesen is. Jó tanács ez szerintem minden várandósnak, bármelyik trimeszterben is jár.